
Hosszú és kemény idényen van túl U18-as fiú csapatunk. A keret egyik fele még fiatalabb korosztályú játékosokból állt, akik egész évben bátran vették fel a versenyt az idősebb ellenfelekkel. Az alázatos munka meghozta az eredményét, miközben a rutinosabb játékosok is azt a stabil teljesítményt nyújtották, amit már megszokhattunk tőlük. Robi szerint a csapat legnagyobb fejlődése a támadások tudatosabb, szervezettebb felépítésében mutatkozott meg. A szezon egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy hitet és bátorságot adjon a fiatal játékosoknak, hogy elhiggyék, megfelelő akarattal bármit elérhetnek. A legemlékezetesebb mérkőzés számára a Sárospatak elleni hazai találkozó volt, ahol a csapat közel 50 percen keresztül mindössze 9 gólt kapott. Ugyanakkor nem feltétlenül egy eredmény vagy egy győzelem maradt meg benne a leginkább, hanem azok a pillanatok, amikor a srácok a Mezőkövesd vagy a Fehérgyarmat elleni mérkőzéseken elővették a jól ismert „kínai figurát”. Ezekben a helyzetekben mindig látszott rajtuk, hogy bátran játszanak, élvezik a kézilabdát, és csapatként mernek kreatívak lenni. A szezon egyik legfontosabb tanulsága edzőként az volt számára, hogy a játékosok fejlődésének alapja nemcsak a szakmai munka, hanem a személyiségük formálása is. „Az alázat és a szerénység, megfelelő önbizalommal párosulva, a siker egyik legfontosabb kulcsa.” A következő szezonban több játékos már más korosztályban és más edző irányítása alatt folytatja pályafutását. Nekik ezt üzente: 💙 „Örülök, hogy megismertelek titeket, remélem minden álmotok teljesül az életben.” Köszönjük, Robi, az egész éves munkát, és sok sikert kívánunk a következő szezon kihívásaihoz!
Novák Tamás

Közel 270 családtaggal, játékossal, edzővel és támogatóval ünnepelhettük együtt a Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika kézilabda szakosztály idei szezonját. A gulyásból egyetlen adag sem maradt – ahogyan szeretetből, nevetésből és jókedvből sem volt hiány. 🍲 Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy rendezvényünkön részt vett Kazincbarcika városvezetése, Szitka Péter polgármester úr és Klimon István alpolgármester úr, jelenlétükkel is kifejezve támogatásukat közösségünk iránt. A szezonzárót egyesületünk elnöke, Kovács László nyitotta meg, aki elsőként mondott köszönetet mindazoknak, akik egész évben hittek bennünk és támogatták munkánkat. Külön köszönet illeti támogatóinkat: Kazincbarcika Város Önkormányzatát, a CIB Bankot és Orosz Józsefet, akik egész évben mellettünk álltak. Beszédének zárómondata tökéletesen összefoglalta az elmúlt hónapokat: „Soha rosszabb évet nem kívánok magunknak! Egy eredményes szezont hagyhatunk magunk mögött.” Az délután megható pillanatai közé tartozott, amikor elköszöntünk két kiváló edzőnktől. Köszönjük Angyal Andrea munkáját, aki a legkisebb fiúkkal dolgozott, szeretettel nevelte őket, és hatalmas türelemmel építette az új csapatot. Szívből köszönjük Oláh Zsoltné, több évtizedes elhivatottságát is. Kati Kazincbarcika meghatározó kézilabdaedzője és testnevelője, aki generációk sport iránti szeretetét alapozta meg. Munkáját, emberségét és példamutatását őszinte hálával köszönjük. A búcsúk mellett örömteli pillanatokat is megélhettünk, hiszen két új szakembert is köszönthettünk a szakosztályunkban. Nagy öröm számunkra, hogy Dr. Gyenes Szabolcs a következő szezontól az LU12-es csapat vezetőedzőjeként csatlakozik hozzánk, míg Szopkó Roland a Pick Szeged Akadémián eltöltött évek után hazatér Kazincbarcikára, és erőnléti edzőként erősíti szakmai stábunkat. Sok sikert kívánunk nekik, bízunk benne, hogy együtt még tovább építhetjük közösségünket és újabb sikereket érhetünk el! Büszkék vagyunk mind a közel 200 kézilabdázónkra, akik nap mint nap bizonyítják, hogy kitartással, alázattal és csapatszellemmel bármit el lehet érni. Ugyanilyen büszkék vagyunk edzőinkre is. Olyan szakmai közösség áll a játékosaink mögött, akik nemcsak tudásukkal, hanem szívükkel és lelkükkel dolgoznak hétről hétre azért, hogy gyermekeink sportolóként és emberként is fejlődjenek. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban: köszönjük a szülőknek! Köszönjük a biztatást, a rengeteg utazást, az önzetlen segítséget és azt, hogy hazai mérkőzéseinken újra és újra megtöltik a lelátót. Minden egyes mérkőzésen együtt harcolnak velünk, együtt örülnek, együtt izgulnak – mert ez a csapat nemcsak a pályán létezik, hanem a lelátón is. Ez a szezon ismét bebizonyította, hogy a Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika nem csupán egy kézilabda-egyesület. Egy közösség. Egy család. 💙💛 Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek az emlékezetes évnek! Találkozunk a következő szezonban! 🤾♀️🤾♂️ Hajrá Szalézi! UI.: Évértékelő edzői posztokkal folyamatosan érkezünk! 📸További képek: https://kolorline.hu/galeria

https://www.facebook.com/share/p/18sVXrEYqC/

Június 8-9. között Salgótarjánban rendezték meg a IV. korcsoportos Országos Strandkézilabda Diákolimpia döntőjét, ahol a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola fiúcsapata fantasztikus teljesítménnyel a dobogó harmadik fokára állhatott! Külön büszkeség számunkra, hogy a csapat összes játékosa a Szalézi–Kolorcity Kazincbarcika Kézilabda Szakosztályának sportolója, így ez a siker egyesületünk számára is kiemelkedő eredmény. 🥉 Országos 3. helyezett csapat: 🔹 Bráz Tamás 🔹 Jancsurák Botond 🔹 Hák Zétény 🔹 Pálfalvi Patrik 🔹 Orosz Péter 🔹 Papp Dominik 🔹 Tomkó Erik 🔹 Erős Dániel 👏 Felkészítő edzők: Klement Mariann és Oláh Zsoltné 👏 Nevelő edző: Tóth Andrea További örömhír is érkezett számunkra: a IV. korcsoportos lányok mezőnyében a Pollack Mihály Általános Iskola csapata országos bajnoki címet szerzett. A győztes csapat tagjaként egyesületünket Klimon Abigél képviselte, akinek szintén szívből gratulálunk a kiváló eredményhez! 🥇👏 Büszkék vagyunk valamennyi sportolónkra, akik országos szinten is bizonyították tehetségüket, kitartásukat és küzdeni tudásukat, nem csak egyesületünket, hanem KAZINCBARCIKÁT is képviselve! 💙 Hajrá Szalézi! Hajrá Barcika! 📸Diákolimpia
